Hírek

OOKs kiállítói stand a világ egyik legnagyobb könyvkiállításán

OOKs kiállítói stand a világ egyik legnagyobb könyvkiállításán

A Frankfurti Könyvvásár a nemzetközi könyvkereskedelem és könyvkultúra minden év októberében megrendezésre kerülő kiemelkedő eseménye, a világ
legnagyobb könyvvására 1949 óta. Nyomdánk közös együttműködésben Axel Dielmann-nal és az ő által képviselt frankfurti székhelyű kiadó, a Dielmann Verlag-gal közös standon jelent meg az idei eseményen.
Könyveik rendkívül sikeresek, széleskörben ismertek és büszkén mondhatjuk, hogy köteteik az OOK-Press Nyomdában készülnek immár sok-sok éve.

A képeken látható stand gyártását tervezés előzte meg, majd a praktikus és könnyen szállítható PVC anyagú falakat a csomagolást követően összekészítettük és Frankfurtba a helyszínre szállíttattuk.
Az összeszereléshez alig pár szerszám volt szükséges, s némi fúrást, csavarozást követően összeállt a stand, hogy izgalmas könyvekkel a polcain várja az odalátogató közönséget.

Egyedi logóval ellátott, akár nyomtatott, akár 3D hatású PVC betűkből felragasztott standokat tervezünk, illetve gyártunk, segítünk a kivitelezésben is az azon kedves megrendelőknek, kiadóknak, akik szeretnének a jövőben hasonló rendezvényeken, kiállításokon megjelenni.
Sokan tudják, hogy a könyvvásárokon, kiállításokon megjelenni és ott újabb üzleti kapcsolatokat kötni érdemes.

A legszigorúbb pandémiai szabályok betartása mellett, a rendezvényen nyolcvan országból kétezer vállalkozás vett részt kiállítóként – köztük könyvkiadók, terjesztők, irodalmi ügynökségek –, és háromszáz szerző mutatkozott be új vagy első munkájával.

Biomassza

Biomassza

BIOMASSZA

Sikeresen befejeződött az OOK-Press Kft. projektje

Az OOK-Press sikeresen lezárta a GINOP-2.1.7-15-2016-00745 kódszámú pályázatát.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül a Nemzetgazdasági Minisztérium által 2018. január 11-én meghirdetett GINOP-2.7.1-15-2016 „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” című pályázat keretében 52.704.561 Ft, azaz ötvenkétmillió-hétszáznégyezer-ötszázhatvanegy forint összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesült az OOK-Press Kft.
A pályázaton elnyert összeget az alábbi fejlesztésekre és eszközökre használta fel a vállalat:
A kötészeti munka során keletkező finom por, a frézpor újrahasznosításának lehetséges módjainak kutatása, technológia fejlesztése.

Részvétel két külföldi kiállításon.
2019. április 17-19. között a cég munkatársai részt vettek a Ro-Energy vízipari kiállításon, majd április 24-25. a RENEXPO kiállításon. Előbbit Bukarestben, utóbbit Belgrádban rendezték meg.
Árubemutató
A vállalat a Pannon Egyetemmel közösen 2019. május 15-én szakmai napot szervezett, melyen bemutatták a közös kutatásfejlesztési projekt lépéseit, eredményeit.

Marketingeszközök
Microsite készítése magyar és angol nyelven.
AdWords-kampány futtatása.
Kutatás készítése a frézpor felhasználási módjáról, a bioiszap jelentőségéről.
Kisfilm forgatása magyar és angol nyelven.
Roll up-ok gyártása.

Projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.7-15-2016-00745

Szakmai napot tartott az OOK-Press

Az OOK-Press Kft. kutatási eredményeinek bemutatásához a Pannon Egyetemmel karöltve szakmai napot szervezett 2019. május 15-én Veszprémben, a Pannon Egyetem előadótermében.

A szakmai napon Dr. Domokos Endre intézetigazgató, egyetemi docens köszöntötte a résztvevőket, majd Szathmáry Attila, az OOK-Press Kft. ügyvezetője tartott rövid beszámolót a nyomdai cégről, a frézporról és a kutatás két irányáról. Összefoglalója után ismételten Dr. Domokos Endre szólalt fel, aki ismertette az életciklus elemzést, azt a folyamatot, amelyen vizsgálataik és eredményeik alapultak. A nap második felében a két kutatási irányról hallhattak az érdeklődők. Először Dr. Korim Tamás, a Pannon Egyetem Anyagmérnöki Intézetének igazgatója adott átfogó ismereteket a nyomdai frézpor szilikáttechnológiai felhasználásáról, végül pedig Radács Attila, a Bakony Karszt Zrt. műszaki igazgatója mesélt a bioiszap hasznosítási területeiről és a Bakony Karszt telepének működéséről.

A rendezvényen a hallgatóság körében köszönthettünk számos újságírót, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal képviselőjét is, a rendezvényt állófogadással zártuk.

Projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.7-15-2016-00745

Sikerrel zárta a szerb és román kiállításokat az OOK-Press Kft.

Ezúton köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott 2019. április 17-19. között Bukarestben, valamint 2019. április 24-25. Belgrádban, és meglátogatta standunkat!

A GINOP-2.1.7-15-2016-00745 azonosítószámú projektre elnyert összegből, a projekt részeként az OOK-Press két vízipari kiállításra is elutazott áprilisban, méghozzá a Ro-Energy és a RENEXPO kiállításokra, ahonnan értékes tapasztalatokkal tért haza.
A Ro-Energy kiállítás volt időrendben az első, 2019. április 17-19. között rendezték Bukarestben. A háromnapos rendezvényen számos kiállító és érdeklődő vett részt, különösen a fiatal generációt vonzották az újdonságok, érdekes standok és előadások. A következő héten a RENEXPO-ra utazott a vállalat, amely neves eseménynek számít a vízipari rendezvények között. Több mint 100 kiállító standját látogathatták meg az érdeklődők, akik Európa több pontjáról érkeztek.
Az OOK-Press és a Pannon Egyetem közös kutatásfejlesztési projektjét érdeklődve hallgatták a látogatók, hiszen egyedülálló megoldást találtak a frézpor újrahasznosítására. Bár ez a terület külföldön még gyerekcipőben jár, sokat kérdeztek és szerettek volna tudni a megoldásról. A cég értékes tapasztalatokkal, visszajelzésekkel gazdagodott a kiállítások során, melyeket a jövőben is fel tudnak használni.
Projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.7-15-2016-00745

Kisfilmet forgatott az OOK-Press

Az OOK-Press és a Pannon Egyetem közös kutatás-fejlesztési projektjének bemutatásához kisfilm készült, amelyet a romániai és szerbiai kiállításokon is bemutatnak.

Egy vállalat innovációs ötletének vagy kutatási eredményeinek bemutatásához fontos és hasznos marketingeszköz egy bemutató kisfilm elkészítése. A GINOP-tenderen elnyert támogatási összeg lehetővé tette az OOK-Press számára, hogy olyan videót készíthessenek, amely lépésről lépésre mutatja be a kutatás irányait és eredményeit. A kisfilm koncepciójának kialakításakor fontos szempont volt, hogy olyan személy beszéljen a projektről, aki szervesen belelát a folyamatokba. Így esett a választás Szathmáry Gergőre, aki röviden bemutatta a céget, a nyomdaipari helyzetet, a frézpor tulajdonságait, a kutatás során használt módszert és a lehetséges felhasználásokat.

A film felvételekor a forgatócsoport testközelből megtapasztalhatta egy nagy nyomda mindennapjait, a papír felhasználását és a frézpor keletkezését. Ellátogathattak a Pannon Egyetem kutatólaborjába, ahol különböző méréseket mutattak be az egyetem hallgatói, illetve megnézhették, hogyan készül a frézporral kevert tégla mind a megformázás, mind az égetés tekintetében. Végül arra a telepre is ellátogathattak, ahol a por biomasszává keverését és feldolgozását végzik.

A forgatás jó hangulatban telt, a végeredményt pedig a hamarosan megrendezésre kerülő Ro-Energy és RENEXPO kiállítások résztvevői és érdeklődői is megtekinthetik.

Projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.7-15-2016-00745

Második kiállítását is kiválasztotta az OOK-Press Kft.

A GINOP-2.1.7-15-2016-00745 azonosítószámú projektre elnyert összegből, a projekt részeként az OOK-Press Szerbiába is elutazik a RENEXPO nevű vízipari kiállításra.

A RENEXPO vízipari kiállítást évek óta nagy sikerrel rendezik meg Belgrádban, Szerbiában. A kétnapos kiállítás 2019. április 24-25. között ad otthont a megújuló energiával, energiatakarékossággal és vízenergiával foglalkozó cégeknek. A rendezvényre 120 kiállítót várnak a világ számos pontjáról, például Németországból, Hollandiából, Szerbiából, Magyarországról és Ausztriából. A kiállítás középpontjában a vízenergia és annak minden ága, valamint a bioenergia, a szélenergia, az e-mobilitás és az energiahatékonyság áll.

A látogatók köre is nagyon széles, ugyanúgy érkeznek az agrárszektorból, mint az építőiparból vagy a médiából. Befektetők, kivitelezők, gyártók is látogatják az eseményt, és természetesen számos érdeklődő érkezik az energiagazdálkodás, ezen belül is a vízipar területéről. A kiállítást egy konferencia is kíséri, amelyre mintegy 800 résztvevőt várnak a vízipari trendekkel, újszerű megoldásokkal foglalkozó előadásokra.

Projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.7-15-2016-00745

Hamarosan kiállításra utazik az OOK-Press Kft.

A „Hulladék optimalizálási rendszer fejlesztése az OOK-Press Kft.-nél” című GINOP-2.1.7-15-2016-00745 azonosítószámú projektre elnyert összegből, a projekt részeként a cég Bukarestbe utazik a Ro-Energy nevű vízipari kiállításra.
A 2019-es Ro-Energy vízipari kiállítást idén nyolcadik alkalommal rendezik meg Bukarestben, Romániában. A három napos kiállításra 2019. április 17-19. között kerül sor, célja egy nemzetközi platform létrehozása a délkelet-európai államok számára, hogy tapasztalatokat cseréljenek és üzleti kapcsolatokra tehessenek szert. A kiállítók között számos ország képviselteti magát, köztük Olaszország, Szlovákia, Németország, Románia, Lengyelország és Magyarország is, amelyek főleg a napenergia, a bioenergia, a szélenergia, a vízenergia, a passzív energia, a kogeneráció és a LED- technológia területéről érkeznek.
A kiállítást konferencia is kíséri, melyen érdekes és hasznos információkat hallhatnak a látogatók a megújuló energiaforrásokról, új kutatásokról és innovációkról, a környezetvédelem fontosságáról. Emellett egy workshopot is tartanak a szervezők, amelyen az érdeklődők megismerhetik, hogyan lehetnek energia függetlenek. Az OOK-Press bízik abban, hogy a kiállítás megfelelő helyet biztosít a kapcsolatépítésre, új információk gyűjtésére, a piac felmérésére és visszajelzések gyűjtésére.

Projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.7-15-2016-00745

Az OOK-PRESS Kft. megkezdte a projektmegvalósítást

A GINOP-2.7.1-15-2016 „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” projekt keretében elnyert 52.704.561 forintos költségből az alábbi fejlesztések indulnak el:

– A kötészeti munka során keletkező finom por, a frézpor újrahasznosításának lehetséges módjainak kutatása
– Részvétel két külföldi kiállításon
– Árubemutató
– Marketingkommunikációs anyagok készítése: microsite, Adwords-kampány, kisfilm, roll-up.

Az OOK-Press Nyomda Kft. 1990-ben alakult a hajdani Országos Oktatástechnikai Központ kis nyomdájából. Az évtizedek alatt folyamatosan fejlődött és növekedett, a gépek technológiája is évről évre javult – például 2014-ben, Közép-Európában elsőként, új, digitális tekercses nyomógépet is beszereztek. Felvetődött, hogy kutatás-fejlesztési tevékenység keretében egy, a szokásos működési területükhöz részben kapcsolódó, a nyomdák életét megkönnyítő technológiát, megoldást is fejlesszenek.

A nyomdaipari tevékenység során nagy mennyiségű papírhulladék keletkezik. A nyomdaipar gazdasági érdeke és a környezet védelme is azt kívánja, hogy e papírhulladékokból a lehető legkevesebb keletkezzen, illetve ha már keletkezik, akkor annak az újrahasznosítása a lehető legteljesebb legyen. Az OOK-Press a Pannon Egyetemmel közös kutatásai eredményeként egy olyan megoldást talált a nyomdai papírhulladék újrahasznosítására, mely világszerte ismertté teheti az anyag feldolgozását.

Projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.7-15-2016-00745

Elkészült az OOK-Press microsite-ja

A „Hulladék optimalizálási rendszer fejlesztése az OOK-Press Kft.-nél” című GINOP-2.1.7-15-2016-00745 azonosítószámú projekthez kapcsolódóan elkészült a magyar és angol nyelvű weboldal.
A kötészeti munka során egy eddig újrahasznosításra alkalmatlannak vélt anyag, az úgynevezett Frézpor keletkezik. A hajtott ívekből álló könyvtest gerincének lemarása, érdesítése során létrejövő, lisztszerű, finom por fizikai és kémia tulajdonságai akadályozzák, hogy ismét papír készüljön belőle. Az OOK-Press Kft. a veszprémi Pannon Egyetemmel közös kutatás-fejlesztési projektje ezért megoldásokat keresett a frézpor felhasználására.
Az érdeklődők minél szélesebb körű informálása végett létrehoztuk a kutatás legfontosabb irányait, eredményeit bemutató magyar és angol nyelvű aloldalakat. A felület kialakításakor ügyeltünk rá, hogy informáljuk az oldalra látogatókat a frézpor összetételéről, a kutatási irányokról, ezen belül kiemelten az anyag felhasználásáról biomasszaként. Mivel az OOK-Press Kft. két kiállításra is ellátogat, így a külföldi piacok elérése érdekében angol nyelven is kommunikálnunk kell.
A magyar nyelvű weboldal elérhetősége:
https://ookpress.hu/hu/biomassza

A projekt részeként további marketingaktivitások is történtek. Gyártottunk egy roll-up-ot, mely bemutatja a frézpor, mint bioiszap felhasználásának legfontosabb előnyeit, ezt színes képekkel illusztráltuk. A még nagyobb elérés érdekében Adwords kampányt is futtattunk, amelyben kitértünk a frézpor felhasználásának módjaira, pozitív tulajdonságaira.

Projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.7-15-2016-0074

Indulhat az OOK-PRESS Nyomdaipari Kft. projektmegvalósítása

Sikeres pályázatot nyújtott be a cég a GINOP-tenderen, amelynek révén jelentős fejlesztési forráshoz jutott.

Az Ook-Press Kft. 52.704.561 Ft, azaz ötvenkétmillió-hétszáznégyezer-ötszázhatvanegy forint összegű, vissza nem térítendő támogatást kapott a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül, a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett GINOP-2.7.1-15-2016 „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” című pályázaton.
A tenderre benyújtott fejlesztési projekthez rendelkezésre álló források lehetővé teszik, hogy a vállalat a veszprémi Pannon Egyetemmel közös kutatásfejlesztési projektet hajtson végre. A nyomdaipari tevékenység során ugyanis jelentős mennyiségű, változatos összetételű papírhulladék keletkezik, melynek újrahasznosítása elősegíti a környezet megóvását. A kutatások során a finom, lisztszerű anyag, az úgynevezett frézpor lehetséges felhasználási- és újrahasznosítási módjaira szeretne a vállalat rávilágítani, és megoldani ezt a jelentős nyomdaipari problémát.

A támogatás lehetőséget teremt a részvételre két külföldi kiállításon, amelyek kiválasztásakor az Ook-Press Kft. elsődlegesen Európában tekint körbe, és olyan vízipari kiállításokat keres, amelyeken érdemben tárgyalhatnak az iparág képviselőivel. A támogatási összeg továbbá kiterjed egy hazai árubemutató megtartására, illetve a tájékoztatáshoz szükséges számos marketingkommunikációs eszköz megtervezésére és elkészítésére is.

Projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.7-15-2016-00745

Kutatást végzett az OOK-Press

A GINOP-tender keretében az OOK-Press Kft. egy nyomdaipari döntéstámogató rendszer létrehozására nyert összeget, amelyhez kapcsolódóan piackutatást végeztet Magyarországon, hogy feltérképezze, mennyire fejlett a nyomdák hulladékfeldolgozása és nyilvántartása, illetve hogyan használható fel a frézpor, mint másodlagos nyersanyag.

A papír újrahasznosítása nem új keletű, ám az utóbbi időben különösen felértékelődött a környezet védelme, ennélfogva a papír újrahasznosítása is. Ezek közül is fontos a kötészeti munka során keletkező lisztszerű, finom por, a frézpor, melyet eddig újrahasznosításra alkalmatlannak vélt anyagnak gondoltak. A nyomdák sok esetben nem tudják feldolgozni a keletkezett másodlagos hulladékot, illetve nincs kapacitásuk annak elszállítására. Pedig a kutatás során megkérdezett nyomdák 34 %-a 100 kg felett gyűjt havonta, és hajlandóság is mutatkozik az anyag elszállítására. Ehhez azonban ki kell alakítani azt a logisztikai, akár kereskedelmi láncot, amely a keletkezett port megfelelő időközönként eljuttatja a szennyvíztisztítókhoz, ahol vagy tárolni kell, vagy azonnal felhasználni, bekeverni.

Amennyiben a Pannon Egyetemmel közösen folytatott kutatások során kiderül, hogy a frézport hozzá lehet keverni a szennyvíziszaphoz, úgy az anyag a továbbiakban nem felesleges szemétként jelenne meg a nyomdák nyilvántartásában. Ezáltal csökkenthető a nyomdák ökológiai lábnyoma, ráadásul a talaj minősége is javítható a por bekeverésével.

Projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.7-15-2016-00745

Elkezdődtek az OOK-PRESS kutatásai és fejlesztései

Az OOK-Press Nyomda Kft. a GINOP-2.7.1-15-2016 „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” című pályázat keretében elnyert 52.704.561 forintos támogatásból megkezdte egy hulladékoptimalizálási rendszer fejlesztését.
A nyomdaipari tevékenység során keletkező papírhulladék újrahasznosítása környezetvédelmi és gazdasági szempontból is egyaránt fontos. A pályázat keretében kifejlesztésre kerül egy nyomdaipari papírhulladék döntéstámogató rendszer, amely a környezetmenedzsment és környezetállapot-értékelési módszereket egyesíti a LEAN Six Sigma módszertanával. Hulladéktérkép és hulladék életciklus modell elemzések segítségével végzik el a szükséges vizsgálatokat az OOK-Press Nyomda és a Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézetének kutatói, majd kiválasztják a lehetséges újrahasznosítási módszereket.
Azonban a projekt nem csak a döntéstámogató rendszer kiépítésére terjed ki, hanem a papírhulladék gazdaságos használatára is. A kutatások során két felhasználási módra derült fény: a nyomdai munka során keletkező finom, lisztszerű anyagot, az úgynevezett frézport téglába keverve javítható annak hőszigetelő képessége. A másik felhasználási mód biomasszaként tekint rá, a talajba keverve ugyanis pozitív hatással van a komposzt- és humuszképződésre, javítja a talaj minőségét és lehetővé teszi mezőgazdasági felhasználását.
Az OOK-Press újszerű és biztonságos informatikai rendszere, modern gépparkja és folyamatosan továbbképzett dolgozói gárdája garancia a pályázatban készülő döntéstámogatási rendszer hasznos és eredményt hozó működésére, a Pannon Egyetem szakembereivel együttműködve pedig pontosan feltérképezhető az újrahasznosításra eddig alkalmatlannak vélt anyagok tényleges felhasználása.

Projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.7-15-2016-00745

AZ OOK-Press Nyomda Kft. közel 30 éve állít elő nyomtatott kommunikációt. Naponta adunk fizikai formát gondolatoknak, amelyek a gyártástechnológia végén akár könyvként hagyják el gyárunkat. A kötészeti munka során egy eddig újrahasznosításra alkalmatlannak vélt anyag, az úgynevezett FRÉZPOR keletkezik. A hajtott ívekből álló könyvtest gerincének lemarása, érdesítése során létrejövő, lisztszerű, finom por fizikai és kémia tulajdonságai akadályozzák, hogy ismét papír készüljön belőle. Az OOK-Press Kft. a veszprémi Pannon egyetemmel közös kutatás-fejlesztési projektje ezért megoldásokat keresett a frézpor felhasználására.

Cégünk számára kiemelten fontos környezetünk védelme, ezért nagy figyelmet fordítunk arra, hogy minél több maradék anyagunk újra tudjon hasznosulni. A felhasznált nyersanyagok életciklus elemzése során a frézpor eddig nem illeszkedett az újrahasznosítási láncba. Miután feltérképeztük az anyag lehetséges felhasználási területeit, összevetettük őket a lehetséges megoldásokkal, amiket modelleztünk, mielőtt a gyakorlatban is kipróbáltuk volna. Ezzel elkerültük a felesleges kiadásokat és kiszűrtük a kalkulálható kudarcokat.

A kutatás akkor eredményes, ha új utakra lel – néha ezek az utak még a kutatókat is meglepik.
A hasznosításra mindig többféle lehetőség van még akkor is, ha a frézpor nem vezethető vissza a papírgyártás folyamatába, mint másodlagos nyersanyag.
Az életciklus eredmények alapján két gazdaságos alternatívát, felhasználási módot vizsgáltunk tovább: az egyik megoldásunk a port az építőipar késztermék gyártásában, a téglák alapanyagába keverve nyersanyagként használja fel. A másik biomasszaként tekint rá, ezért kutatjuk, hogy hogyan használhatnánk az anyagot biológiai talajjavítóként.
Mindkét esetben laboratóriumi és üzemi mérésekkel, valamint tudományos kísérletekkel alakítjuk ki az ideális megoldást. Az OOK-Press és a Pannon Egyetem először a téglában való felhasználás felé indult el. Azt vizsgáltuk, hogy a papírport az égetett tégla anyagába keverve mennyivel javítható annak hőszigetelő képessége.

A másik alternatíva a biomasszaként való felhasználás lenne, ezért a kutatás további részében ebbe az irányba is tovább haladtunk. Figyelembe véve biológiai sajátosságait, alkalmasnak bizonyult a N-P-C egyensúlyát kedvező irányba elmozdítani. Ez nagyban segíti a humuszképződést és lehetővé teheti a szennyvíziszap közvetlen mezőgazdasági felhasználását. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a frézpor alkalmas a talaj javítására, illetve pozitívan befolyásolja a belőle készülő komposzt minőségét, az világszerte is népszerűvé teheti az anyag felhasználását.

Projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.7-15-2016-00745

Széchenyi 2020 logo